1963-ban Nemeskürty István létrehozta a IV. Stúdiót, a Budapest Stúdió jogelődjét. Olyan emberek tartoztak ide, mint Karall Luca, Mészáros Márta vagy Jancsó Miklós. Itt készítette el Gaál István a Stúdió, és egyben a saját első játékfilmjét, melynek forgatókönyve már évekkel korábban megfogalmazódott benne. 1956 telén, édesapja temetését követően, kisétált a szolnoki Tisza hídra, és nézte a Tiszát. Eszébe jutott az a játék, amelyet itt játszottak: feszített lábfejjel lemerültek az 5-6 méter mély Tisza fenekére, felmarkoltak egy marék iszapot, majd mikor felértek, eldobták. Akit eltaláltak, legközelebb annak kellett lemerülnie. Édesapja pedig mindezt láthatta a part menti trafóházból. Ekkor arra gondolt, mi lett volna, ha valami baj történik valamelyikükkel! Ez volt a kiindulópontja a Sodrásban történetének, amely 1963-ban készült el.

Gaál István a vágója is volt a filmnek. A vágásról így nyilatkozott: „… a vágás problémájával együtt kell élni, együtt kell aludni (…) Itt van például Gabinak az eltűnése. Mit akartam itt? Azt, hogy a nézőt lelkiismeret-furdalásra kényszerítsem, mégpedig azáltal, hogy az elejétől kezdve látja a fiatalok vidám kis csoportját, akik mókásak, kedvesek, majd hirtelen beáll a halál, és nem tudja (mármint a néző), hogy melyikük tűnt el a vízben, pedig mindegyikük ott hancúrozott a szeme előtt. (Tehát nem árultam, nem árulhattam el, ki lesz az, aki majd eltűnik). Ugyanakkor, ha valaki már tudatosan, ezt keresve nézné meg a Sodrásbant, akkor megtapasztalná, hogy a keresett-elfelejtett arc az expozíciótól kezdve, míg el nem tűnik, tizenegyszer (!!) bukkant fel a filmben. Tehát tizenegyszer vágtam be a filmbe ezt a figurát – s csak ennek a vágása tartott három napig. Időről időre mindig új emberekkel nézettem meg a filmet, s kérdezgettem: emlékszik-e az eltűnt fiúra? S amikor már két ember azt mondta, hogy nem emlékszik, akkor már éreztem, hogy nyert ügyem van. Talán ez is magyarázza, hogy miért nem tudtam a vágói munkát másra bízni.”[11]

A Sodrásban alkotói csaknem mind fiatalok voltak: a rendező, író, vágó Gaál István, közvetlen munkatársaihoz, az írói asszisztens Gyöngyössy Imréhez és az operatőr Sára Sándorhoz hasonlóan nem sokkal e film készítése előtt fejezték be tanulmányaikat, a színészek többsége pedig még főiskolai hallgató volt: Drahota Andrea (Vadóc), Moór Mariann (Böbe), Csíkos Sándor (Laci), Harkányi János (Gabi), Kozák András (Luja), Orbán Tibor (Zoli), Szersén Gyula (Karesz), Tóth Lajos (Berci). A rendező jó szeméről tanúskodik a nem színész szereplők kiválasztása is: Csohány Kálmán a szobrászt, Zsipi Istvánné pedig a vízbefúlt fiú nagyanyját alakította. 1963. július 11-én, amikor elfogadták a Sodrásban forgatókönyvét, Gaál István az alábbi levelet írta Csohány Kálmán grafikusművésznek, akit még Pásztóról ismert, gyermekkorától kezdve jó barátságban voltak: „Kétségtelen, hogy önéletrajzi írás is egyben a szó legszorosabb értelmében. A mellékelt könyvben minden figura több régi ismerős szintézise. Úgy hiszem, kicsit sikerült mindegyikhez egy darab önmagamat csatolnom, legyen az pozitív, vagy negatív jelű. Hogy a filmben szereplő szobrászt Kálmánnak keresztelhettem, az számomra megtisztelő. Hiszen Luja rengeteget köszönhet neki. Talán meglepődsz, ha mindezen felül kéréssel jövök. Kereken és egyszerűen azzal, hogy életem első filmjében személyesítsd is meg azt a személyiséget, aki annyira összeforrott Veled attól a pillanattól kezdve, mióta a figura a drámában fellépett. Én a gyökeremmel együtt atmoszférám is szeretném megmutatni, és ebben a megvilágításban a dolog jellege nem egy szerep eljátszása (amire azt hiszem, nem is vállalkoznál soha), hanem segítség Gaál Pistának.”

A film története:  18 éves fiatalokból álló társaság strandol a Tisza-parton. Élvezik az együtt töltött időt, hiszen pár nap múlva mindenki máshová kerül. Néhányan Budapestre főiskolára, egyetemre, mások pedig munkába állnak. Önfeledten fürdőznek, egyre többen merülnek a víz alá iszapért. Egyiküknek sem tűnik fel, hogy valaki hiányzik közülük. Gabi vízbe fulladt.

A fiúkat és a lányokat barátjuk tragédiája önvizsgálatra kényszeríti: kié a felelősség, hogyan viszonyulnak egymáshoz és a világhoz. Ennek terhe érleli őket felnőtté, s megváltoznak a kapcsolataik is. Vannak köztük, akik szembenéznek lelkiismeretükkel, mások kitérnek előle.