Pályamunkások

1953-ban felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol Keleti Márton osztályába került.

A főiskolás évek első lényeges pontja a Pályamunkások című filmetűd elkészítése, amelyről azt írták, hogy az 1956 utáni európai avantgárd iskola első lépése volt a kísérleti filmezéshez. A Pályamunkások ötletét is a szülőföldtől kapta.

„Nyolc éves lehettem, amikor a Szurdokpüspöki felé eső őrháznál hallottam egy fantasztikus muzsikát, egy gyönyörű zörejt, ami az emlékezetemben később egy munkadallá nemesedett. Ez nem volt más, mint amikor krampácsolt négy ember. Vagyis a sínek talpfái alatt lévő kavicságyat zömítette, amit a vonat szétzilált, tehát veszélyes volt, különösen a kanyarban, hogy labilissá válik. Ezért feszesen kellett aláverni, hogy tartson. Emlékszem, bámultam ezt a négy embert, mert olyan ütemmel és olyan ritmussal dolgoztak, ami egyszerűen másodperccel lehetett volna mérhető, és emlékszem, amikor tátott szájjal néztem ezt a gyönyörű munkát, ami zárójelben szép munka kívülről, de ha csinálja az ember, a bányászat után az egyik legnehezebb munka. Ma már nincsen, mert gépek verik alá. S akkor az egyikük megállt – leállt az egész gyönyörűséges zene, s azt mondotta: – Na, beállsz, öcsi? – Be én, mondtam hetykén. Odamentem, és picikét a fejembe ütött a gondolat, hogy kissé elhamarkodott volt ez a jelentkezés, mert iszonyatosan nehéz volt ez a csákány. Hát mindegy. Elkezdte a vezér ütni. És én beléptem a dologba. Vertem alá. Körülbelül 20 másodpercig. Hát azt hittem, hogy leszakad már a kezem. Úgyhogy sajnálatos módon, az én hibámból leállt az egész. Nevettek rajtam, gondolhatjuk, de annak nagyon örültem, hogy megértették persze, egy ilyen kisgyerek örülhet, ha fel tudja emelni a csákányt. De megdicsértek, mert nem estem ki a ritmusból. Ez a bizonyos pályamunka volt az, ami visszaköszönt a főiskolai éveim alatt. Amikor fotografálni mentem a Hűvösvölgybe, egyszer csak messziről hallom ugyanezt a csodálatos hangot, és ennek kapcsán aztán megcsináltam az első vázlatot.”

Sára Sándor volt a film operatőre. A főiskolán párhuzamos osztályba jártak, együtt készítették a vizsgafilmjeiket is.

A Pályamunkások története mindössze annyi, hogy a munkások krampácsolnak, jön a vonat, félreállnak, elmegy a vonat, visszaállnak és dolgoznak tovább. Filmjében a fizikai munkát tette vizuális és akusztikus hatáselemmé, ritmusalkotó tényezővé. Négynegyedes zenei motívum, amelyben az első hangsúlyos, úgy ahogyan a munkadalok is segítik a munkát. Gaál István ennek a filmnek a készítésekor sajátította el a vágást, mindenfajta segítség nélkül. Ettől kezdve minden filmjét saját maga vágta.

„Ez a film egy remekmű. Nemcsak mint mozgófénykép, hanem a kép és a hang összedolgozása.” (Dr. Nemeskürty István)

A Pályamunkások egy szempillantás alatt karriert futott be, a bécsi Világifjúsági Találkozón megnyerte az első díjat, az Aranymedált, méghozzá Roman Polanski Két ember egy szekrénnyel című műve előtt.

Részlet a filmből

A Pályamunkások című film forgatókönyve

A Pályamunkások című film forgatókönyve